​Rólam

Szeleczki Vivien

Gyógytornász- manuálterapeuta- személyi edző


Mindig is tudtam, hogy embereken szeretnék segíteni, és hamar egyértelművé vált számomra, hogy ezt a mozgás által szeretném megtenni. Emellett a sport mindig is részese volt a mindennapjaimnak, ezért a gyógytornában találtam meg azt, amivel egy életen át szeretnék foglalkozni, hiszen itt mozgással gyógyíthatok.
A legszebb ebben a hivatásban, hogy nincs két egyforma ember, két egyforma probléma, két egyforma cél, ez pedig folyamatos továbbtanulásra, fejlődésre ösztönöz. 
Diplomámat a Semmelweis Egyetem gyógytornász szakirányán szereztem 2017-ben, ezt követően a gyermekgyógyászatban helyezkedtem el, ahol kezdetben onkológián, intenzív osztályon dolgoztam, majd 2020-tól kizárólag ortopédián. 
Már a pályafutásom elején lenyűgözött, hogy mennyi problémán tudunk segíteni a mozgással, ezért biztos voltam benne már akkor is, hogy a legszebb szakmát választottam. A betegellátás mellett aktívan részt veszek a gyógytornász hallgatók gyakorlati oktatásában.
Manuálterapeuta végzettségemet a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem. A manuálterápia rendkívül hatékonyan működik együtt a gyógytornával akár rehabilitációról, akár prevencióról van szó.
2021-ben indítottam a magánvállalkozásomat, ahol a mai napig a legkülönbözőbb problémákkal találkozom mind a felnőttek mind a gyermekek kezelését illetően.
Fő területeim a mozgásszervi panaszok kezelése, műtétek utáni rehabilitáció, gerincferdüléssel rendelkező páciensek kezelése.
A munkában töltött évek alatt számos posztgraduális képzést elvégeztem, melyek közül a pre-és posztnatális tréner képzést emelném ki. A kismamákkal való munka során éreztem azt, hogy ez az egyik fő terület, ami a legközelebb áll hozzám. Kifejezetten érdekel a császármetszés utáni rehabilitáció, hegkezelés.
A másik kiemelt terület számomra a has és mellplasztikai műtéten átesett páciensek komplex terápiás támogatása. Fontos számomra, hogy pácienseim ne csak esztétikailag, hanem funkcionálisan is jól érezzék magukat a testükben és problémamentesen visszatérhessenek a korábbi életvitelükhöz, sportjaikhoz.
2024-ben személyi edző képesítést is szereztem, mivel úgy éreztem, a gyógytorna határait elérve szeretnék még több lehetőséget kínálni Vendégeimnek. Ez a végzettség lehetővé teszi számomra, hogy a gyógyulás után a mozgás örömét is megmutathassam – miközben az egészségmegőrzés továbbra is fókuszban marad.

Végzettségeim:
  • Gyógytornász- Fizioterapeuta (Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar)
  • Manuálterapeuta (Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar)
  • Személyi edző (Fitness Akadémia)
• McKenzie módszer, Mechanikai Diagnózis és Terápia – “A” kurzus – lumbális gerinc
• McKenzie módszer, Mechanikai Diagnózis és Terápia – “B” kurzus – nyaki-és háti gerinc
• Fitmummy® posztnatális tréner (Almásy Mozgásakadémia)
• Fitmummy® prenatális tréner (Almásy Mozgásakadémia)
• Fitmummy® császármetszés utáni rehabilitáció és hegkezelés 
• Schroth terapeuta
• Kineziotape terapeuta

Elérhetőség


Budapesten a XI. kerületben Újbuda központtól pár percre teljesen felszerelt gyógytornász-manuálterapeuta rendelőben, rugalmas időbeosztással várom pácienseimet előre egyeztetett időpontban. 
Cím: 1119 Budapest, Újházy út 12. /Mendmedical Egészségközpont/
E-mail cím:  info@szeleczkivivien.hu / fiziomommy@gmail.com
Telefonszám: +36 30 3399822

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.